Az alábbiakban szeretnénk bemutatni a Kossuth tér – Szabadság utcai közterület átépítésével kapcsolatos projektet. Ma Tamási központi terét méltatlanul parkolásra, sokszor csupán visszafordulásra használják, a szinte minden irányból megjelenő gyalogos forgalmat veszélyeztetve.
Tájékoztató a TOP_Plusz-1.2.1-21-Élhető települések, Kossuth tér – Szabadság utcai közterület rekonstrukciója projektről
A projekt keretében a gyalogos és a gépjármű közlekedés került felülvizsgálatra és áttervezésre.
Jelenleg a területen a két tömb parkoló, valamint a Kossuth tér két oldalán vezető utak közötti gépjármű forgalom veszélyeztetia gyalogos, kiváltképp az iskolába igyekvő gyerekek biztonságos közlekedését, valamint a kijelölt kerékpár forgalmi útvonal biztonságát.
A tervezett projekttela tér Szabadság utca felől eső részén megszűnik a parkolási lehetőség. Ez a rész elsősorban a gyalogos, illetve a kerékpárral közlekedők számára lesz használható, illetve kisebb rendezvények megtartására válik alkalmassá. A teresedéssel együtt megvalósulásra kerül egy zöldfelületi rekonstrukció is.A tér ezen részén kizárólag a gépjárművek áthajtása lesz megengedve a Szabadság utca (65-ös főút) és a tér gesztenye sor (Arany J. u.) között. (lásd mellékelt ábra).
A Polgármesteri Hivatal előtti gyalogos térről érhető majd el a kettős fasor közötti sétány, illetve a Szabadság utcai közösségi tér.
A tervezés során érvényesítésre kerültek az esélyegyenlőség szempontjai, a mozgásukban és a látásukban korlátozottak vonatkozásában egyaránt. A gyalogos terek létesítése mellett komoly zöldterületi rekonstrukcióra kerül sor: a kettős fasor területén sétányok, padok, közvilágítás elhelyezésével.A jelenlegi útburkolat teljes felújítása megtörténik.
Fentieken túlmenően a Szabadság utcai autóbuszmegálló áthelyezésre kerül a központi térhez közelebb, a gyalogos terekhez kapcsolódva. Az igen terhelt Kossuthtéri parkolás tehermentesítése érdekében javasolt ennek „kiss and ride” parkolókénti használata (azaz „megáll, puszi, továbbhajt”). A szülőknek így lehetőségük lesz választani, hogy hol álljanak meg és tegyék ki gyermeküket. Ez a lehetőség rövid idejű parkolást tesz csak lehetővé, megállni és várakozni ott nem lehet.
Eötvös utcai beavatkozás:
A Szabadság u. és Eötvös u. sarkán lévő általános és zeneiskola(Würtz Ádám Általános Iskola) forgalmi sávra érkező lépcsője elé 1.50 m széles gyalogos járdát terveztünk, forgalom biztonsági meggondolásból. Ezáltal az Eötvös utca érintett szakaszának burkolat szélessége 4,50 m-re szűkül le, ami az egyirányú forgalmat nem akadályozza.
Szabadság utca-rendezvény tér:
Az áruház előtti parkoló gyalogos-rendezvény térré épül át.A térre való gépkocsi behajtás kizárólag külön engedéllyel és 3.5 t súlykorlátozással kerül korlátozásra.
Parkoló:
A Kossuth téren parkolók száma nem csökken, mert a gesztenyesor melletti szakaszon a jelenlegi parkoló helyek átépítése, felújítása mellett újak is kialakításra kerülnek. Így a meglévő 69 db parkoló helyett 86 db parkoló kerülne kialakításra
Zöldfelület, térépítészet:
A terv a tervezési szempontok, követelmények figyelembevételével, csak indokolt esetben és csakis a szükséges mértékben tartalmaz módosítást a környezetre nézve. A területen található fásszárú növényállomány a lehető legnagyobb mértékben megőrzésre kerül. A növénytelepítés során 10 db fával és 1003 db cserjével gazdagodik a terület. A területen számos lágyszárú növényfaj kerül telepítésre jelentős mennyiségben, amely biodiverz, értékes és esztétikus zöldfelületeket eredményez.
Épített elemek, burkolatok, utcabútorok a meglévő és tervezett növényállomány igényeinek figyelembevételével kerülnek kialakításra, elhelyezésre. A gyephézagos térkőburkolat vízáteresztő alépítményre kerül, mely a környező faegyedek és a felszíni vízelvezetés, kékinfrastruktúra szempontjából is előnyös, a felszíni vizek helybentartását célozza.
A kivitelezés ütemezéséről, az esetleges korlátozásokról, lezárásokról a város honlapján és hivatalos Facebook oldalán, valamint a Munipolis alkalmazásban adunk tájékoztatást a későbbiekben.