Sajtóközlemény a Vasút utcai hulladékfeldolgozó tevékenységének felfüggesztéséről

Sajtóközlemény a Vasút utcai hulladékfeldolgozó tevékenységének felfüggesztéséről

A korábban kiadott közleményt követően továbbra is többen adnak aggódó hangot a Tamási, Vasút utca 13. szám alatti telephelyen működő cég tevékenységével kapcsolatban. A pontos informálás érdekében az alábbi további tájékoztatást adom:

A Tolna Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Környezetvédelmi Osztálya 2020. szeptember 22. napján szakhatóságként hozzájárult a Wastra Group. Kft. által nem veszélyes hulladék gyűjtésével, előkezelésével, hasznosításával kapcsolatos telepengedélyének kiadásához hulladékgazdálkodási szempontból tett előírás mellett.

Tamási Város Jegyzője 2020. október 6. napján a megjelölt telephelyen folytatni kívánt „nem veszélyes hulladék hulladékgazdálkodási engedély köteles gyűjtése, hasznosítása, ártalmatlanítása” ipari tevékenység végzésére telepengedélyt adott ki.

Ezt követően a Kft. kérelmére a hulladékgazdálkodási hatóság 2020. október 8. napján hulladékgazdálkodási engedélyt adott ki nem veszélyes hulladék gyűjtésére, előkezelésére és hasznosítására.

A Kft. 2020. október 16. napján megkezdte a hulladék gyűjtési tevékenységét.

2021. április 21. napján a hulladékgazdálkodási hatóság bejelentés alapján hatósági ellenőrzést tartott. Az ellenőrzés során feltárt jogsértés miatt a hulladékgazdálkodási hatóság közigazgatási hatósági eljárást indított az engedélyben foglaltaktól eltérően végzett hulladékgazdálkodási tevékenység miatt. Tekintettel arra, hogy a Kft. a telephelyen engedélyezett ipari tevékenység végzése során nem tett eleget a tevékenységére vonatkozó jogszabályi előírásoknak, a hulladékgazdálkodási hatóság kezdeményezte a szükséges intézkedések megtételét.

2021. május 20. napján Tamási Város Jegyzője a hulladékgazdálkodási hatósággal az érintett telephelyen helyszíni szemlét tartott, amely alapján hozott határozat véglegessé válásától(2021. június 9. napjától) a Wastra Group Kft. által a telephelyen végzett tevékenységei közül a nem veszélyes hulladék (be)gyűjtése tevékenység végzését azonnali hatállyal a hiányosságok megszüntetéséig, de legfeljebb 90 napra felfüggesztette valamint felszólította  a Kft. ügyvezetőjét arra, hogy a Tamási, Vasút u. 13. szám alatti telephelyen a nem veszélyes hulladék hulladékgazdálkodási engedély köteles előkezelése és hasznosítása tevékenység végzéséhez szükséges válogatócsarnokot, a technológiához kapcsolódó épületeket, berendezéseket helyezze üzembe, az előkezelés és hasznosítási tevékenység végzéséhez szükséges tárgyi feltételeket valósítsa meg és a feldolgozást kezdje meg.

Tamási Város Jegyzője a fenti határozatát életveszéllyel, súlyos kárral fenyegető helyzet megelőzése, elhárítása illetve káros következményeinek enyhítése miatt, valamint a közérdek védelme miatt azonnal végrehajthatóvá nyilvánította és megállapította, hogy a határozatban közölt döntés végrehajtására a fellebbezésnek halasztó hatálya nincs.


Tamási, 2021. június 10.

Porga Ferenc
polgármester

Előző Hulladékgazdálkodási ügyfélpont nyílt Tamásiban