17. alkalommal ültetett fákat az önkormányzat a kispolgárok tiszteletére

A Hársfa utca és a Termál utca kereszteződésénél lévő kis tisztás területe került kijelölésre az újonnan született tamási kis lakosok fáinak helyéül.
2023. évben összesen 56 kispolgár gyarapította tamási lakosságát. A 17 éve hagyománnyá vált faültetés idén is folytatódott, kislevelű hársfákat ültettek közösen gyermekek, szülők, nagyszülők Széles András alpolgármesterrel és Varga Ágnes városi kertésszel közösen.

Alpolgármester Úr elmondta, hogy jó látni, hogy vannak, akik már nem első alkalommal vesznek részt ilyen eseményen, valamint lassan azokkal is találkozhatnak  szülőként, akiknek korábban fákat ültettek.
 

Előző Áramszünet értesítő (11.25)