„Tamási Városért” Közalapítvány 2020. évi pályázati felhívása krízishelyzetbe került, szociálisan rászoruló személyek és családok pályázati úton történő támogatására

A Tamási Városért Közalapítvány pályázatot hirdet Szolidaritási Alap elnevezéssel a koronavírus-járvány miatt településen nehéz helyzetbe került családok és személyek támogatására.

Támogatandó célok különösen:

  • közüzemi számlák (rezsi) fizetéséhez támogatás
  • a nehéz, létfenntartást veszélyeztető élethelyzet megoldását egyéb módon segítő támogatás,
  • a tartósan fennálló rossz egészségi állapot javítását célzó kezelések igénybevételének, gyógyászati segédeszközök, gyógyszerek beszerzésének támogatása, mely az érintett személy egészségi állapotában és életminőségében érdemi javulást idézhet elő, lehetővé téve a támogatott munkavállalását, közösségi életben való részvételét.
  • élelmiszer vásárlására támogatás.


Pályázhatnak:

  • a járványhelyzet miatt önhibáján kívül krízishelyzetbe került, szociálisan rászoruló Tamásiban 2020. március 1-én bejelentett lakóhellyel rendelkező magánszemélyek és családok,
  • koronavírus- járvány következtében 2020. március 11- e után veszítették el az állásukat,
  • a járvány miatt bajba jutott, alacsony jövedelmű családok, magánszemélyek, akik jelenlegi helyzetben nem tudják a lakhatásukkal kapcsolatos, valamint a közüzemi költségeiket fizetni.


A Pályázat benyújtásának címe:
7090 Tamási, Szabadság utca 46-48.
A Pályázat benyújtásának határideje: folyamatos
Az igényelhető támogatás formája: egyösszegű pénzbeli támogatás

A pályázati kiírás és a pályázati adatlap letölthető ide kattintva.

A pályázati kiírás és a pályázati adatlap letölthető ide kattintva.

A pályázat benyújtása díjtalan.

A pályázattal kapcsolatban információ kérhető az 570-800/108–as, 570-800/113-as telefonszámon.

Előző Önkormányzati nyári napközis tábor 2020