ESEMÉNYNAPTÁR

Szép nyárias reggel kelt útra a TSZSE Judo szakosztálya, hogy megmérettese magát Somogyszob-Kaszón az immár 3-dik alkalommal megrendezett regionális judo versenyen.

Regionális judo verseny Somogyszob-Kaszón

Szakosztályunk 7 lelkes judokával indult el május 20-án, szombaton korán reggel. A 10 órai mérlegelés után izgatottan várták, hogy a tatamira léphessenek az elmúlt évek tudásával és a sok-sok edzéssel a hátuk mögött.

A kaszói terem zsúfolásig megtelt a judokákkal, edzőikkel és a lelkes szurkolótáborral. Edzőnk, Jung Sarolta lelkesítő szavait szem előtt tartva, először szakosztályunk legfiatalabbjai állhattak a tatamira, 13 óra körül, hiszen előttük a legkisebbek mérették meg magukat. Varga Kata arany-, Fejes Barbara bronzéremmel állhatott a dobogóra.

Regionális judo verseny Somogyszob-Kaszón

Derekas küzdelem zajlott a nagyobbaknál is, mindenki a legjobbat igyekezett kihozni magából. Büszkén tapsoltunk a késő délutáni díjkiosztón is, ahol Kupi Sarolta arany-, Jung Teodóra arany-, Szabó Elizabet ezüst-, Balogh Zsanett bronz- és Pécseli Tamás bronzérem díjazásban részesült.

Fáradtan, de elégedetten hagytuk el a gyönyörű környezetben fekvő Somogyszob-Kaszót, ahol ismét sok tapasztalattal gazdagodhattak ifjú versenyzőink.

EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREINK
Facebook
Twitter @Tamasivaros Tweetjei